Reggel hétkor kezdtük a pecát. Tanakodtunk, hogy szükség lesz-e egyáltalán gázló nadrágra ilyen kánikulai napon, de bármilyen kellemesen hűvös is a víz ilyenkor, ha több órát császkál benne az ember, akkor gyorsan rájön, hogy a víz valós hőmérsékletére a leg megfelelőbb kifejezés az, hogy rohadt hideg. Elindultunk lefelé, a már jól bevált koreográfia alapján. (Hogy miért lefelé, azt már a korábbi Izáros pisztrángozás alkalmával ecseteltem.) Ricsi elöl én mögötte. Én valahogy rögeszmésen a folyással merőlegesen, vagy fölfelé dobálok, így ez a felállás jól működik. Ricsi közben mesélni kezdi, hogy a halőr szerint a napokban senki nem fogott semmit, nem megy a hal. De hát nekünk csak most sikerült összehozni a közös pecát a rapszodikus munkarendek miatt, így ha másnak nem is sikerült halat fognia, nekünk bizony ma kell. Legalább egyet-egyet, beszéljük meg magunkkal.

– Jó lesz most már belehúzni! Szakítja meg a csendet Ricsi. Kérdően ránézek, s folytatja: – már két órája dobálunk, de még egy halra utaló jelet sem láttunk. Közben épp csalis dobozomban turkálok. Ez is a szokásos menet szerint zajlik, ő kitartóan dobál a jól bevált csalijával, hiszen ha hajlandóak támadni a domik, akkor azt támadni fogják. Én persze folyamatosan váltogatok. Már korábban megbeszéltük, hogy ő marad mélyenjárón, én pedig a felszíni csalikat erőltetem, amíg nem történik valami. A szemem sarkából egyszer csak meglátok egy burványt felettünk, azon a részen, amit már végigdobáltunk. – Hal! – és nem reagált a csalinkra, tehát még nem fejtettük meg mi a mai menü. Ez erősen frusztrál. Kezembe akad egy őrület, egy megabogár. Hát, olyan szarvasbogár nőstény méretű monsterbug, nagy csapkodós szilikon szárnyakkal. Teljesen agyament kreatúra, úgyhogy meg kellett vennem. Mondjuk a mérete miatt nem nagyon tudtam mire fogom dobálni, no de ez mindegy is, majd eljön az ő ideje is, – gondoltam. Még ki sem próbáltam és hát itt jelenleg van időm tesztelgetni az új szerzeményeimet, amíg nem sejtjük meg, mi kell ma a halaknak. Felkötöm hát és eldobom. Hm, kiválóan repül a szárnyai ellenére. Persze hatalmas csobbanással landol és amikor elkezdem bevontatni, hát komolyan; becsikartam a röhögéstől, mert az a drága jószág a tohonya szárnyaival gyorsúszás tempókkal lapátol felém. Épp úgy tempózik, mint Hosszú Katinka 100 gyorson. Őrület. Mindig mondom én; az emberi hülyeség határtalan. Feltalálták a csattogós lepke vizi változatát.

A csattogós lepke vízi változata

Mutatom Ricsinek és mondom, hogy keresek valami mást, mert láttam egy szedést feljebb. Ricsi mondja, le ne vegyem, ez nagyon ígéretes darab. – De hát hatalmas és egy egér diszkrétebb pocsolást csinál úszva, mint ez a szörnyeteg?! Szétdobálom vele a pályát. – Jó lesz az, hidd el, egy ilyet simán lever egy domolykó, biztat Ricsi. Erősen kételkedem, de hát az ő tapasztalatában meg kell bíznom és mivel ez a csali repül mint egy vasgolyó, a következő dobással simán visszaküldöm az előbb látott szedés helyére. Nagy tohonya toccsanással érkezik meg a célterületre és a következő pillanatban már indul is a toló-hullám, egyenesen a csattogós lepkém felé. Hatalmas burványlásban kavarog a csalim – a pergetés legszebb pillanatai ezek – de semmit nem érzek a boton. Elvétette basszus, ezt nem hiszem el?! Hogy lehet egy ekkora céltárgyat nem eltalálni? Ilyet még nem láttam. Elengedem a hajtókart és tehetetlenségemet jelezve tárom szét szabad kezemet, amikor újra szétcsapódik a víz, tompa ütést kapok a boton és egyenletes, határozott tempóban ciripelni kezd a fék. Ááááááááájj, de király vagy édes egy komám! Hát ezért a fél másodperces orgazmusért él a pergető horgász! -és azért a küzdelemért, amit csak ezek a vad folyami halak tudnak megharcolni a szabadságukért, az életükért. Hol vannak ehhez a dagadt fotelos, lusta, instant pontyok?! Megvívjuk hát a csatánkat, ő tömegéhez segítségül hívja a kemény sodrást is, de a rá szabott fegyver, a precíz motyó elemészti lassan erejét. Felúszik hát lábunkhoz és csak akkor látom, hogy a gigabogarat szőröstül, bőröstül, szilikon szárnyastul benyelte úgy, hogy semmit nem látni belőle. – mondtam én, jegyzi meg halkan Ricsi. Meg se kottyan egy ilyen bogár egy valamire való domolykónak, pedig ez még az aprajából való.

Ugye, hogy teljesen agyament darab? És ha látnátok úszni?! Imádom

Hát, azért a felszíni csalis kapásokról tudnék még órákon át áradozni. Ez egy külön kaszt. Nyilván a legyezésnek is ez az egyik nagy varázsa. Nem tudom létezik-e egyáltalán nagyobb fless a horgászatban, mint amikor meglátja az ember a csalija felé induló toló-hullámokat, a halat és a következő pillanatban a szeme láttára csap le a rabló a csalijára. Csoda, hogy amióta elkezdtem pergetni, a feeder botjaim a garázsban porosodnak?!

Meg van hát az első hal, nekem már jó napom van. Igazából be kell vallanom, kezdek egy halas horgásszá válni, ami persze nem túl praktikus, ha az ember horgászblogot írogat. Elmúltak már a sztenderd egy nap, két éjszakás pecák. Annak is meg van a varázsa, de mostanában nagyon élvezem, hogy gondolok egyet, felkapom a mellényem, a botom és hirtelen felindulásból leszaladok dobálgatni kicsit, ha van két szabad órám. Fogok egy halat, meg van az élmény és folytatódhat a nap, a bármivel is. Szóval én a mai nappal máris elégedett vagyok, főleg, hogy a halőrtől származó infó szerint nagyon nem megy a hal.

Reklámok

One thought on “Ismét egy jó kis peca az Izár folyón

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s